MENU
Főoldal » Fájlok » I

A fejezetben található évadok: 12
Mutatott évadok: 1-12

Into the Badlands

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm-sorozat, 42 perc, 2015 (18)

Egy harcművész sorozat a Journey to the West (Nyugati utazás) című klasszikus kínai történet alapján. Egy feudális urak által irányított vidéken játszódó sztori egy nagy harcosról és egy fiatal fiúról, akikre útjuk során mindenféle veszélyek leselkednek.

Into the Badlands | Megtekintések száma: 180 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-11-28 | Hozzászólások (0)

iZombie

színes, feliratos, tv sorozat, 2015

Rob Thomas és Diane Ruggiero, vagyis a Veronica Mars alkotópárosa (utóbbi a Bates Motelben is közreműködik producerként) készíti az iZombie című képregényadaptációt, amelynek főhőse Gwen egy orvostanhallgató fiatal lány, aki nem mellesleg zombi is és éppen ezért kórboncnoknak áll, hogy könnyen jusson hozzá az emberi agyhoz, amit egyébként úgy minden uzsonnára szívesen fogyaszt. A csavar ott jön – már ha így önmagában nem lenne elég fura a történet – hogy az agyak elfogyasztása után beleszállnak az elhunytak emlékei, ő pedig megtapasztalja, hogy áldozatunk milyen módon halt meg. Természetesen a legtöbb esetben gyilkosság áldozatai voltak, így társaival nekilát, hogy elkapja a gyilkosokat. 

iZombie | Megtekintések száma: 233 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-10-10 | Hozzászólások (0)

iZombie

iZombie (2015– ) on IMDb

színes, feliratos, tv sorozat, 2015

Rob Thomas és Diane Ruggiero, vagyis a Veronica Mars alkotópárosa (utóbbi a Bates Motelben is közreműködik producerként) készíti az iZombie című képregényadaptációt, amelynek főhőse Gwen egy orvostanhallgató fiatal lány, aki nem mellesleg zombi is és éppen ezért kórboncnoknak áll, hogy könnyen jusson hozzá az emberi agyhoz, amit egyébként úgy minden uzsonnára szívesen fogyaszt. A csavar ott jön – már ha így önmagában nem lenne elég fura a történet – hogy az agyak elfogyasztása után beleszállnak az elhunytak emlékei, ő pedig megtapasztalja, hogy áldozatunk milyen módon halt meg. Természetesen a legtöbb esetben gyilkosság áldozatai voltak, így társaival nekilát, hogy elkapja a gyilkosokat. 

iZombie | Megtekintések száma: 242 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-05-11 | Hozzászólások (0)

Így jártam anyátokkal

(How I Met Your Mother)

 

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 2005 (12)

Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik.A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára...

Így jártam anyátokkal | Megtekintések száma: 379 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-02-08 | Hozzászólások (0)

Így jártam anyátokkal

(How I Met Your Mother)

 

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 2005 (12)

Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik.A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára...

Így jártam anyátokkal | Megtekintések száma: 252 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-02-08 | Hozzászólások (0)

Így jártam anyátokkal

(How I Met Your Mother)

 

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 2005 (12)

Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik.A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára...

Így jártam anyátokkal | Megtekintések száma: 285 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-02-08 | Hozzászólások (0)

Így jártam anyátokkal

(How I Met Your Mother)

 

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 2005 (12)

Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik.A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára...

Így jártam anyátokkal | Megtekintések száma: 227 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-02-03 | Hozzászólások (0)

Így jártam anyátokkal

(How I Met Your Mother)

 

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 2005 (12)

Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik.A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára...

Így jártam anyátokkal | Megtekintések száma: 401 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-02-03 | Hozzászólások (0)

Így jártam anyátokkal

(How I Met Your Mother)

 

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 2005 (12)

Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik.A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára...

Így jártam anyátokkal | Megtekintések száma: 276 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-01-24 | Hozzászólások (0)

Így jártam anyátokkal

(How I Met Your Mother)

 

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 2005 (12)

Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik.A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára...

Így jártam anyátokkal | Megtekintések száma: 270 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-01-21 | Hozzászólások (0)

Így jártam anyátokkal

(How I Met Your Mother)

 

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 2005 (12)

Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik.A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára...

Így jártam anyátokkal | Megtekintések száma: 385 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-01-21 | Hozzászólások (0)

Így jártam anyátokkal

(How I Met Your Mother)

Így jártam anyátokkal (2005–2014) on IMDb

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 2005 (12)

Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik.A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára...

Így jártam anyátokkal | Megtekintések száma: 272 | Letöltések: 0 | Hozzáadta:: Baller | Dátum: 2015-01-16 | Hozzászólások (0)